Hárdi István Gyűjtemény
Dr. Hárdi István (született Hofbauer István) könyvgyűjteménye hagyatékként került az ELTE PPK Könyvtárába.
Dr. Hárdi István a Magyar Pszichiátriai Társaság alapító és vezetőségi tagja, a Kifejezéspszichopatológiai és művészetterápiás szekció elnöke, Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Nemzetközi Pszichoanalítikus Egyesület tagja volt. Pest megye szakfőorvosi munkáját 33 éven át látta el. Nevéhez kötődik a megyében működő pszichiátriai osztályok és gondozók megszervezése.
A pszichiáter pályát Mérei Ferenc javaslatára választotta, akinek szemináriumait a Zsidó Szabadegyetemen hallgatta. Orvosi tevékenysége mellett jelentős oktatási és kutatási tevékenységet végzett. Több szállal kötődik az ELTE-hez, itt szerzett pszichológus diplomát az ELTE BTK-n 1978-ban, mentálhigiénét, ápoláslélektant, pszichiátriát tanított a Bárczi Gusztáv Főiskolán. Kutatási szakterülete a képi világ patológiája és pszichológiája, kandidátusi értekezésében (Bevezetés a dinamikus rajzvizsgálatba) a munkássága alatt gyűjtött alkotások vizsgálatán alapult.
A gyűjtemény egy része pszichiátriai témájú, magyar, angol és német nyelven. A másik részét a művészetterápiával kapcsolatos szakirodalmi válogatás adja. A Gyűjtemény az ELTE PPK Könyvtár Kazinczy utcai olvasótermében áll az érdeklődők rendelkezésére.
A könyvtári katalógusunk nem tartalmazza az állomány anyagát. Arról táblázatunkból tájékozódhat.
A kötetek csak helyben használhatók, azok kölcsönzésére - állományvédelmi okokból - nincs mód. A Gyűjtemény használata az olvasóterem nyitvatartási idejében lehetséges (raktári kérés hétfő-csütörtök között 1/2 4-ig, pénteken 1-ig).
Az olvasóterem használata előtt beiratkozás szükséges. ELTE jogviszonnyal rendelkezőknek lehetőség van webappos beiratkozásra, külsősöknek csak személyesen a kölcsönzőben, a kölcsönző nyitvatartási idejében.
Amennyiben további kérdéseik lennének a Gyűjteménnyel és használatával kapcsolatban, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a könyvtárral e-mail címünkön vagy telefonon.
források: Pszichoterápia, 2011. XX. évf. 4. szám: Interjú - Valkó Lili interjúja Hárdi Istvánnal ; Sine Morbo, 2000. V. évf. 1. szám: Szemtől szembe: beszélgetés dr. Hárdi Istvánnal
Interjúi: Személyiségszintek dinamikája, Iconologia psychopatologica